Mostanában folyton azt hallom, hogy miért nem készül film, ami a happy end utáni részről szólna.
Nos, a Csíkszerda pont ilyen! 
Amidőn a kis királylány felnőtt a gonosz mostoha ármánykodásai ellenére, az irigy testvérek csúfolódásai közepette, és belépett a Nagybetűs Életbe, alias Csíkszerdába, egy olyan világ tárult a szemei elé, amilyenről azelőtt még álmodni sem mert.
Bizony, az egy éves küzdelmes és kitartó várakozás meghozta eredményét, és eljött a nagy pillanat, a happy end (or beginning?) amikor is a Nyitott Kapu keretén belül elmehettem életem első próbájára. Ami közel sem olyan volt, mint ami az általános iskolából rémlett emlékeimbe! A bennsőséges, spirituális, fület gyönyörködtető és szívet kápráztató szavak szinte semmit sem adnak vissza abból az ujjongásból, amit ez az első próba adott. Persze ez nem egy tündérmese, ez a film a való életről szól, ezért azt nem is kell leírnom, hogy mindez kőkemény munkával, figyelemmel és kitartással párosult. Mégis a kettő kombinációja valami olyan csodát hozott létre, amit csak akkor érthetsz meg, ha együtt rezegtél velünk abban a teremben. Hogy kórus másként? Az nem kifejezés!
Csodát írok, mert a segítésnek az a foka, ami itt valósul meg, ilyen. Ha nincs ez a kórus, és ez a kórus nem a Csíkszerda, akkor azt hiszem sosem érem meg azt a pillanatot, ami egy héttel ezelőtt köszöntött rám: meghallottam a saját hangomat. Kiszabadult a béklyóiból, levetette láncait és boldogan szárnyalt az ég felé. A szárnybontogatásomat egyetlen kritizáló szó, vagy csúnya nézés sem hátráltatta. Ellenkezőleg akkor is meg lettem dícsérve, ha csak 80%-ban énekeltem jól (ami megesett párszor… az út rögös volt és még nem értem a végére.) A pozitív visszajelzések, a biztonságos légkör és a kedves társak hatására, bár minden egyes próbán meg kellett küzdenem az összes testi és lelki gátammal, végül mindig úgy mentem haza, hogy nőttem 1 mm-t. Ha bajom volt beleénekeltem a megfelelő részbe, ha örömöm volt, azt is. Jó volt minden szerdán megrendülni, kiürülni és újra feltöltődni fénnyel és hanggal. Ma szombat van, és holnap karnagyunk doktori koncertje lesz. Fellép a Csíkszerda is. Fél éven keresztül kőkeményen próbáltunk hétről hétre erre az egy napra. Beleadtuk szívünket-lelkünket, minden erőnket és energiáink utolsó cseppjeit is. Holnap lesz a Nagy Nap. Minden kedves hang ott fog zengeni a fehér falak között, és csodálatosak lesznek. Ehhez nem fér kétség. Ami engem illett, én a következő félévben azon fogok edzeni, hogy jobban bírjam a hideget, mivel az edzőtábor utolsó próbáján a torkomba fájdalom nyillalt, és holnap biztos nem fogok ott állni az alt második sorában, csak a közönség erdejéből fogom magamban dúdolni és együtt lélegezni a darabot. Mégsem érzem úgy, hogy lemaradnék valamiről. Mivel minden vég egy új kezdet is egyben, lesz még alkalmam a szereplésre. Ami lássuk be, számomra kevésbé lényeges, mint maga az éneklés. Köszönöm Csíkszerda!
Címkék: doktori koncert, nyílt kapu