Kórustörténet
2012. árilis 21. Óbudai Társaskör
Az Óbudai Társaskörben működő Mozart Klub meghívásának tettünk eleget. A klubbot Varga Károly és Tóth Árpád vezeti kifejetten 6 és 12 év közötti gyermekek számára. Az oratórium mint műfaly volt a “tananyag” melyet Carissimi Jephte legendája c. művén keresztül mutatta be karnagyunk a gyerekeknek. A klub második felében pedig egészében is hallhatták.
Giacomo Carissimi : Historia di Jephte
Szólót énekeltek : Pribay Veronika, Novák István, Biksz Judit, Tekauer Léna,Juhász Dorottya, Pásztor Zoltán és Elisch Richárd.
Közreműködött : Hám Betteina (continuo),Pribay Valéria (cselló), Ferenczi Attila és Kertesy Bálint (gitár) és Tóth Árpád (hárfa)
Vezényelt: Tóth Árpád
2012. február 18 és 19. Jephte másként
Újra elővettük Carissimi művét és két egymás utáni nap adtuk elő. Szombaton a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Imatermében ,vasárnap pedig a Fogasházban. Ezúttal négy részre bontottuk és az egyes részek között négy (összesen12) mesélőtől magyarázó szöveget halhattak a nézők. Köszönet érte Trajtler Dórinak. A szólisták és a kísérő zenészek és a mesélők is a kórus tagjai közül kerültek ki. A koncertek kezdéseként pedig egy Weelkes kórus hangzott el.
Műsor: Thomas Weelkes : O Jonathan,woe is me
Giacomo Carissimi : Historia di Jephte
Szólót énekeltek : Pribay Veronika, Novák István, Biksz Judit, Hajdu Melinda,Járfás Lilla, Ollé-Deutsch Csilla, Pásztor Zoltán és Elisch Richárd.
Közreműködött : Hám Betteina (continuo),Pribay Valéria (cselló), Ferenczi Attila és Kertesy Bálint (gitár) és Tóth Árpád (hárfa)
Vezényelt: Tóth Árpád
2011.december 14. Csík Karácsony.
Kórusunk karácsonyát ezúttal is Biksz Juci lakásában tartottuk ahol Zsargó Szilvivel mint házigazdák ismét jól„vizsgáztak”. Lehet hogy ebből még hagyomány lesz……?
2011.december 4. Tóth Árpád DLA doktori koncert.
Karnagyunk az Iparművészeti Múzeum aulájában tartotta doktori koncertjét melyen rajtunk kívül két Felvidéki kórusa a Csábi Szeder Fábián Dalegylet és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is fellépet. Kórusunk történetében eddig ezen a koncerten állt fel a legnagyobb létszámban -65 énekes- köszönhetően a sok énekelni vágyó új csíknak akik a szeptemberi kapunyitáskor érkeztek.
Ez alkalommal komoly feladatok is hárultak ránk, hiszen a terem berendezésétől kezdve a kórusok vendéglátásán át rengeteg tennivalója akadt a csíkoknak, akik ennek becsülettel helyt is álltak. Nagy köszönet illeti őket.
A koncert műsora:
Horváth Márton Levente: O Salutaris összkar
Csíkszerda Kórus
Giacomo Carissimi : Historia di Jephte
Szólót énekeltek: Juhász Orsolya és Pálmai Árpád,valamint Biksz Judit, Hajdu Melinda,Mitruly Enikő,Papp Kinga Marjatta,Novák István és Elisch Richárd (Csíkszerda).
Közreműködött: Horváth Márton Levente (continuo),Pribay Valéria (cselló) és Bartányi Réka (nagybőgő)
Csábi Szeder Fábián Dalegylet
Bárdos Lajos-Tompa Mihály: A madár fiaihoz
Tóth Péter – Csontos Vilmos: Fáradt már a madár
Tillai Aurél : Zengő felett
Zongorán közreműködött Hajdu Melinda.
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa
Kodály Zoltán : Ének Szent István Királyhoz
Kodály Zoltán – Gazdag Erzsi : Balassi Bálint elfelejtett éneke
Szíjjártó Jenő – Weöres Sándor : A meséről
Szíjjártó Jenő : Esti hangulat Zsérén
Gyöngyösi Levente – Petőfi Sándor : Ha én kedvesemről gondolkodom
Felix Mendelssohn-Bartholdy : Hör mein Bitten
Előadta az összkar,közreműködött Horváth Márton Levente (orgona), szólót énekelt Híves Mária.
2011.november 25-27. Kórustábor Szentendrén.
Ezen a hétvégén készültünk fel karnagyunk doktori koncertjére. Köszönet a szervezésért Ferenczi Attillának-Attesznak!
2011. szeptember 11. Kultúrfürdő-Gálatúra
Az augusztus 7-én kezdődött programsorozat a Halastó KulturálisKözhasznú Egyesület (HEKK) szervezésében zajlott.A Kultúrfürdő zárásaként a szervezők Gálatúrára hívták a közönséget és a fellépőket a Király Fürdő környékére. A Csíkszerda a Mechwart ligetben adott elő egy rövidebb kórusimprót.
2011. január-július.
Kórusunk szünetelteti működését.
Tagjaink „Az elvarázsolt malac” című meseopera színrevitelében vesznek részt mely a Halastó Kulturális Közhasznú Egyesület és a Bárka Színház közös produkciója.
Bővebb információ : azelvarazsoltdiszno.hu oldalon
2010.12.15. Csíkkarácsony.
Kórusunk évzáró karácsonyi „bulija” a Kisképzőben.
2010.12.12. Csíkok kortárs vizeken.
Helyszínés idő : Fogasház Bp.VII. Akácfa u. 51. 18 és 20 óra
Vezényelt : Tóth Árpád
Kóruslétszám : 44
Műsor : Fekete Gyula : Missa Brevis (nőikar)
Horváth Márton Levente : Lucus Iste
Nunc dimittis
O vos omnes
2010.12.08. Új Magyar Művek XIII. Hangversenyciklusa IV/4.
Helyszínés idő: Fészek Művészklub, Bp VII. Kertész u. 36. 19 óra
Vezényelt : Tóth Árpád
Kóruslétszám: 32 (csak nőikar)
Műsor : Fekete Gyula – Missa Brevis
2010.10.16 Horváth Márton Levente szerzői estje – közreműködőként
Helyszín és idő: Vakok Intézete,Nádor terem Bp XIV. Ajtósi Dürer sor 39. 19 óra.
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 57
Műsor (amiben közreműködtünk):
- Locus iste
- O vos omnes
- Nunc dimittis
- Menyegzői mise
2010.10.10. Csíknap Solymáron.
Egész napos kóruspróba Horváth Márton Levente szerzői estjére.
Helyszínés idő : Általános Iskola ,Solymár. 10-18 óráig.
Kóruslétszám : 42
2010.09.01. Gospel in Csíkstyle
Helyszín és idő: Kultúrfürdő (Budapest, II. Frankel Leó u. 48.) 20 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 25
Vendég: Szevám (Csáb)
Műsor: ismert gospelek feldolgozásai saját stílusunkban
- I’m gonna sing!
- Deep river
- Sometimes I feel – Free at last
2010.06.27. és 07.04. Gospel in Csíkstyle
Helyszín és idő: Fogasház (Budapest, VII. Akácfa utca 51.) 27-én 19 óra, 4-én 17 és 20 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 35
Műsor: ismert gospelek feldolgozásai saját stílusunkban
- I’m gonna sing!
- Deep river
- Sometimes I feel – Free at last
2010.04.25. és 05.02. Napkelte-napszállta
Helyszín és idő : Budahegyvidéki Evangélikus Templom, 18 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Közreműködött: Madaras Sándor (elektronika), Járfás Lilla, Ollé-Deutsch Csilla, Palojtay Dávid, Pap Kinga Marjatta (kamarakórusok vezetése)
Kóruslétszám: 38 és 37
Műsor:
1. Napkelte
Én fölkelék – hajnalkiáltó ének
Kocsár Miklós: Oh hajnal
2. Nappal
Amerre én járok – bujdosóének
Bartók Béla: Bolyongás
Ligeti György: Siralmas nékem
Bartók Béla: Ne hagyj itt!
Bartók Béla: Ne láttalak volna!
Ligeti György: Vissza ne nézz!
3. Napszállta
A fényes nap – virrasztódal
Tóth Péter: Dormi Jesu
2010.03.5-7. kórustábor Horpácson
2009.12.06. és 13. „eljöhetnél egy este”
Helyszín és idő: Jezsuita kápolna (Budapest, VIII. Horánszky u. 20.) 19 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 40 és 37
Műsor:
Betlehem, betlehem… – délvidéki karácsonyi népdal
Horváth Márton Levente: O salutaris hostia
Házunk előtt – magyar népdal (Csáb – Felvidék)
Ne aludj el… – fonóházi virrasztódal (Gimes – Felvidék)
Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék…
Székvárosi öreg templom harangja… – széki lassú (impró)
2009.10.31. ER::RE fesztivál
(A Halastó kórus részeként.)
Helyszín és idő: Tűzraktér (Budapest, VI. Hegedű u. 3.) 19 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 25
Műsor:
Ne aludj el… – Gimesi népdal improvizációja
2009.10.31. Bringázz A Munkába (BAM) zárórendezvény
Helyszín és idő: Dürer Kert (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19–21.) 17 óra.
Kóruslétszám: 16
Műsor:
Sztojanov Georgi–Eörsi Sarolta: Bicódal
2009.10.09. Vívó Zoé kiállításának megnyitója
Helyszín és idő: Krisztus Király Plébánia (Budapest, VIII. Reviczky G. u. 9.) 18 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 24
Műsor:
Horváth Márton Levente: Locus iste
2009.09.01.Fellépés a Kultúrfürdőben (első alkalommal CSÍKSZERDA néven)
Helyszín és idő: Törökfürdő (Budapest, II. Frankel Leó út 48.) 20 óra
Vezényelt: Tóth Árpád
Kóruslétszám: 22
Műsor:
Ne aludj el…. – Gimesi népdal improvizációja
Horváth Márton Levente: O vos omnes
Házunk előtt – magyar népdal (Csáb), impró
Horváth Márton Levente: O salutaris hostia
Székvárosi öreg templom harangja… – széki lassú (impró)
2009 április közepétől július végéig: Cupido és a Halál
A Halastó kórus részeként.
2009.04.05. „Böjt” (név nélkül)
Helyszín és idő : Kisképző (Budapest, IX. Török Pál u. 1.) 18 óra
Vezényelt: Tóth Árpád, Juhász Orsolya és Palojtay Dávid
Kóruslétszám: 49
Műsor:
Barta Gergely: Veni redemptor gentium
Krisztusom, kívüled – magyar népdal (impró)
Henry Purcell: Thou knowest Lord (Palojtay Dávid)
Ludovico Viadana: Fili mi, Absalom
John Steiner: God so Loved the World (Juhász Orsolya)
Melchior Vulpius: Das Volk aber
Horváth Márton Levente: O vos omnes
Estevao de Brito: Stabat mater (impró)
Deák-Bárdos György: Eli, eli
Székvárosi öreg templom harangja… – széki lassú (impro)
2009.03.13-15. kórustábor Kismaroson
2009.01.28. első próba
Helyszín: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola “Kisképző” (Budapest, IX. Török Pál u.1.)



Sziasztok!
Hogyan lehet jelentkezni a kórustagnak?
Több évig énekeltem vegyeskarban Gyöngyösön.
Nemrég Pestre költöztem és szeretném tovább folytatni az éneklést!
Üdv
Nagy Gabriella