Ezúttal az intézkedő rendőr nem csak a papírokat nézte, hanem a háromszöget, porraloltót is. A porraloltónál elakadt, mert mint kiderült már lejárt. Erről tudtam, mert már egyszer kiszúrta egy másik ’mobile court’, de a dolgot ki lehetett magyarázni, meg elintézni egy italravalóval (egy ital 50 naira, az itthoniak sokallták a 100 nairát, amit az ügyre pazaroltam) és aztán a porraloltó el is felejtődött. A rendőrrel lefutottuk a szokásos köröket, hogy na ne má’, meg ez most nem olyan nagy cucc, meg rendőré a kocsi (mostohaanyám rendőr) én csak viszem a szerelőhöz, hagyjon már továbbmenni, stb.

Egy olyan országban zajlik ez a jelent, ahol a rendőrautók jelentős része olyan műszaki állapotban van, amivel valószínűleg az itteni szabályok szerint sem lehetnének forgalomban; ahol nem merészkednek az utakra sötétedés után a helyiek sem, ha egy másik államban akadna dolguk, mert félnek, hogy útonállók, esetleg rendőrök kirabolják, kinyírják őket; ahol rácsok vannak a házak ablakain mindenhol és nekünk is zárni kell a szobánk ajtaját, ha elmegyünk otthonról, mert nem egyszer tűnt el pénz a szobánkból; ahol az Air France személyzetét félmillió dolláros páncélautóval plusz egy-egy rendőrségi pick uppal kísérve szállítják a Port Harcourt-i repülőtér és szállodájuk között, ahonnan egyébként ki sem tehetik a lábukat biztonsági okokból és a többi és a többi. [...]

Történetem szálát tovább szőve, szokás szerint felhívtam mostohaanyámat is, mert rendőr meg helyi lévén gyakran sikerül telefonon elintéznie a hasonló helyzeteket. Ezalkalommal azonban a rendőr nem tágított, sőt szólt a felettesének, akiről nem derült ki kicsoda (továbbiakban csíkos pólós), mert sem egyenruha nem volt rajta, sem semmilyen okmányt nem húzott elő, hogy tisztázza ki is ő valójában. Rögtön közölte, hogy akkor nekem most meg kell jelennem a bíróság előtt (ekkor még nem tudtam, hogy a bíróság kb 10 méterre van egy konténerben kialakítva). Ennél a pontnál már kiakadtam. Elkezdtem mondani, hogy ezért tart itt az ország, ezért nem jönnek ide befektetők, mert ilyen a mentalitás. Most nem térnék ki bővebben arra, hogy mennyire farkastörvények uralkodnak és hogy az udvariaskodás valójában a gyengeség jele. A helyiek konkrétan ’megesznek reggelire’, ha nem veszed fel a tempót. Aki nem itteni arra különösen szeretnek rászállni. Sok reakciót nem vártam, mert általában érdemi kommunikációt meglehetősen nehéz ha nem képtelenség folytatni az ellenőrző pontoknál tüsténkedő elemekkel. Azonban a csíkos pólós bedühödött (nyilván egy szinttel feljebb áll az átlag rendőröknél…vagy nem) és mikor jeleztem, hogy állandóan csak tejelni kell és tiszta korrupt Nigéria, hevesen elkezdett tiltakozni, hogy  én ne sértegessem az ő országát. Beugrott hátra a kocsimba és elirányított a bírósághoz, ami mellett, szintén konténerben, a fogda volt kialakítva (lásd a képeken).

Viselkedésem miatt a fő vádpont a bíróságon így szerepelt ’contempt of the court’, amit akkor nem értettem (az is sértésnek számított, hogy nem ismertem a contempt szót,  aminek jelentése ’lenézés’, ’semmibe vétel’). Mindenesetre, amint odaértünk (tesóm is végig jelen volt) bevezettek a konténerirodába, ahol egy nőci (szintén civilben, egy füzetbe körmölve) odavetette, hogy akkor kérné a kocsikulcsomat. Kérdeztem, hogy ő kicsoda és milyen alapon kéne nekem a kocsikulcsomat odaadnom neki. A nő teljesen felháborodott, hogy én mit képzelek, ők ezt így szokták intézni és hát ezért (a kocsikulcs egyébként tesómnál volt, aki közben hívta apukámat, hogy jöjjön, mert ő jobban el tudja simítani a hasonló helyzeteket). Erre a nőcivel szemben ülő bíró (mint kiderült róla utólag, mert semmi nem igazolta kilétét) odaböffentette, hogy akkor eresszék le a kocsi kerekeit, amit valószínűleg így is úgy is megtettek volna, miután ez is bevett módszere a rendőrségnek, a környék televolt leeresztett kerekű kocsikkal. Ezek után előállítottak, mármint a bíró színe elé. Itt egy darabig vitatkoztak a rendőrök, hogy hova álljak, sréhen szembe vele, esetleg pont szembe. Végül az előbbinél maradtak. Többször elhangzott, hogy most ez itt egy bíróság, amiből arra következtettem, hogy nemcsak én azonosítom be nehezen a helyszínt, hanem a többi bíróságra hurcolt ’elkövető’ is. Egy rendőrnő, aki a füzetbe körmölő nőcitől kapta a papírkát a váddal, felolvasta a ’dokumentet’ kb. mint egy általános iskolai elsőosztályos tenné. Nem sikerült a helyzet komolyságát időben érzékelnem, mert körülbelül semmi nem vallott erre. A bíró csak körmölt, majd megkérdezte, hogy bűnösnek tartom-e magam, mire én a két vádpontra (lejárt porraloltó, a bíróság semmibe vétele) mondtam, hogy nem, csak hogy mondjak valamit, mert nem úgy tűnt mintha bárkit is érdekelne az álláspontom. Próbáltam érdeklődni, hogy látta-e milyen kocsik közlekednek Port Harcourtban, mire bepöccent, hogy akkor most ő kérdez, vagy én. Bátorkodtam megjegyezni, hogy én épp feltettem egy kérdést… ezzel tovább súlyosbítottam a ’contempt of the court’ vádpontot, ill. azzal is, hogy megjegyeztem, hogy úgy tudom jogomban áll védekezni, legalábbis ahonnan én jövök ott ilyesmi ér. Közölte, hogy mehetek Hágába, de ez itt Nigéria és itt ő beszél kizárólag. Jah, Hungary? Ott járt, meg Londonban élt 20 évet (ez itt Nigériában nagy cuccnak számít, kb. istenkirály vagy a társadalomban, mint ez az arc is gondolta magáról). Eközben megszólalt mobilom, de kinyomtam, majd lehalkítottam a telefont. A bíró közben lekörmölt kb. fél oldalt egy vonalas füzetbe, majd elkezdte felolvasni motyogva, maga elé beszélve. Bátorkodtam megkérdezni, hogy esetleg elolvashatnám-e , mert nem értem, amit mond. Újabb fekete pont, felháborodva reagált ’az én vádamat?! Csak én olvashatom fel a vádamat!’. Ezután próbáltam csöndben hallgatni mi imnden szól ellenem. A vádban szerepelt, hogy tiszteletlen voltam, meg felvettem a telefonomat a bíróságon, stb, stb. A felét nem értettem, csak annyit, hogy a bírósággal szemben tanúsított viselkedésem a téma. Aztán közölte, hogy két óra elzárást kapok a rögtönítélő bíróság semmibe vételéért. Egy rendőrnő utasított, hogy vegyem le az ékszereimet, a szandálomat, majd kövessem a cellához, ami a szomszédos konténerben volt. Az egészet nem hittem el annyira valószerűtlen volt az egész. Mindez egy lejárt porraloltó miatt…

Lakatra zártak egy poros cellában, ahol csak egy gyékény árválkodott a soros fogvatartottra várva. Inkább állva maradtam… Közben megérkezett apukám, aki próbált a bíróval beszélni és kideríteni a nevét nem sok sikerrel. Senki nem volt hajlandó a nevét megmondani. Ehelyett viszont kifizettettek apukámmal 23000 nairát (1 naira kb. 1,2 HUF). 3000 a porraloltóra, 20000 a bírósági eljárásra. Na bumm. Ezt utólag tudtam meg, mivel a sitten (magánzárkám volt!) limitáltan tudtam bárkivel kommunikálni. Mi lett volna, ha együttműködőbb vagyok? Papírost ugyanis nem adtak róla (ami kissé korrupcióra enged megintcsak következtetni), hogy mire kell ennyit kifizetni. Apukám is rendesen felháborodott, hogy még számlát sem adnak (jelez valamit, hogy akkor ezen még Nigériában is fel lehet háborodni). Elmondta egyébként, hogy az egész konténerbíróság/dutyi illegális és remélhetőleg sikerül kideríteni a bíró nevét utólag.

A két óra egyébként nem volt vészes, a cella hátsó ablaka egy mellékutcára nyílt, ahol többen is megálltak (kisebb helyi látványosság lettem) érdeklődve, hogy mit keres egy oyinbo a cellában. Egy jófej rendőr hosszabb ideig elbeszélgetett velem és győzködött, hogy érdemesebb lenne lehiggadnom, mert érthetően a rossz magaviseletem miatt vagyok a dutyiban. Én értettem mit mond, nyilván jobban járok, ha befogom a szám ezek után. Inkább ő nem értette, hogy én mit mondok. Nem sikerült az igazságszolgáltatás, meg úgy általában a demokrácia mibenlétéről elbeszélgetni vele. Nem értette. Csak annyi tűnt fel neki az ügyből, hogy nem vagyok nyugodt és alázatos, ami indokolja bezárásomat, hogy akit én ’guy’-nak nevezek (a bíró) kb. annyi idős, mint az apám (idősek/ titulusok/pénz/hatalom tisztelete alap Nigériában, ha ezt nem tartod be, nincs mentséged) és hogy ami a távolban van, ahonnan én jövök, az biztos nem egyezik meg azzal ami Nigériában van (és ezt tudomásul kell venni, ez van). Én azért jobban örülnék, ha lenne következménye az ilyen illegális akcióknak. Lehet, hogy naivitás, de hiszek benne, hogy lehet ezen változtatni. Többször is láttuk, hogy a rendőri intézkedés része, hogy békaügetésben kell haladnia a rendőrök szerint nem elég együttműködő autóvezetőknek az út szélén, vagy ugye nem egyszer előfordult az is, hogy agyonlőttek egy buszsofőrt, aki nem akar kenőpénzt adni (20 naira, de inkább itt is a tekintély semmibe vétele volt a sofőr vétke, mert arra nincs mentség) és ezek még a lájtosabb dolgok a rendőrökről…

Visszatérve a sztorira, a hátsó utcában feltűnt tesóm is, aki készített néhány sztárfotót a helyszínről ill. beadta a telefonját az ablakon, hogy bentről csinálhassak néhány képet. Az idő egy részét énekléssel múlattam, amin az ablakom előtt elhaladó csíkos pólós barátunk jót mulatott. Du. 2-kor nyílt a zárkám ajtaja és visszakísértek a bíróságra, ahol nemigen tudtak velem mit kezdeni (miután apám már tejelt), így elengedtek és én mentem a dolgomra. Helyi ismerősök csak így reagáltak a sztorimra: don’t mind them, thieves! (értve a nigériai vezetőségre, hatóságokra). Az ilyesmi része itt az életnek…

Utóirat: Danival is bepróbálkoztak kb. 20 perccel szabadulásom után, visszafele menet, mivel a másik kocsiban is lejárt porraloltót rejtegettünk. A rendőrnő kenőpénzt szeretett volna, vegül bekísérte tesómat a bíróságra, ahol Dani közölte, hogy mára elég volt a tesó, hagyják őt békén és hát így is lett.